Mobil hírek - Tömeges SMS küldés - kampány

Újdonságok, érdekességek a mobiltelefonos kommunikáció és az internet technológia világából. GSM - SMS - IT - Online marketing - Fejlesztések

Google

Moduláris telefon és okosdzseki a Google-tól

Moduláris okostelefon marketing ama küldő

A Project ARA a Google-tól

Nem kell jelszó, a Nagy testvér mindent lát

Az okos kütyük piaca folyamatosan fejlődik, ebből szeretne egy nagyobb szeletet kiharapni magának a Google. A jelentős marketingpotenciállal rendelkező cég az okostelefonokban hódító Android rendszeren kívül már a hardvergyártásba is belekóstolt, sőt a viselhető technológiában is tudott újat mutatni.

A Levi’s-szel együttműködve a Google egy olyan farmerdzsekit tesztel, melynek mandzsettájába egy érintésérzékeny részt integráltak. Elsősorban a városi bicikliseket célozzák meg ezzel a termékkel. Az okostelefon a Bluetooth segítségével kapcsolódhat az okosdzsekihez, ami multitouch érintőfelületként működik.

Az idei nyár nagy durranásának a moduláris okostelefont szánja a Google, és megkezdte annak marketing kampányát. A Project Ara telefon azonban az ígéretekkel ellentétben nem korlátlanul variálható. A korábbi elképzelésekkel szemben a memória, a processzor, a tárhely, az akkumulátor, az érzékelők és a kijelző egyetlen, megbonthatatlan blokkot alkotnak. A variálhatóságot a telefon hátoldalán található foglalatok biztosítják. Sajnos épp a processzor és a memória az, amelyet a legtöbb felhasználó szeretne időről időre lecserélni.

A jelenleg ismert elképzelések szerint a hat bővítőhelyre kamerát, ujjlenyomat leolvasót vagy hangszórót helyezhetünk. Valószínűnek tűnik, hogy a Google a későbbiekben további eszközökkel bővíti még a palettát. A marketing reklámok egyelőre a fiatalokra vannak kihegyezve, és azt próbálják bemutatni, hogy milyen klassz, ha 2 vagy 3 hangszórót pakolsz az okostelefonodra, és arról szólhat a zene. Sajnos a saját akkumulátoráról működő Bluetooth-os hangszórók megjelenésével ez a funkció feltehetően nem lesz túl népszerű és kelendő.

A nyár egyik leghangzatosabb híre, hogy a Google felhagy a jelszavak és a pin-kódok használatával. A beléptetés a jövőben egylépcsős lesz, és az eszközök a biometrikus azonosító lehetőségeit fogja használni, illetve viselkedéselemzést vezetnek be. A készülékek figyelembe veszik majd a felhasználó hangmintáját, arcának körvonalait, földrajzi helyzetét, sőt gyaloglásának és gépelésének mintáját is, ezekből dönti el, hogy ki jogosult az eszköz használatára. Az adataink biztonságos kezelése mellett sok kérdést is felvet ez a szolgáltatás, mivel a rendszer folyamatosan, nagy mennyiségű adatot gyűjt a felhasználójáról, mely adatokkal bármikor visszaélhet a cég. (tovább…)

Share

Mit tegyünk, ha merül a mobiltelefon?

mobiltelefon, okostelefon akkumulátor töltés

Merül a mobiltelefon

Nem megoldás, ha a menüben kezdünk turkálni!

Éppen lemerül a telefonja, de még el kell küldeni egy fontos SMS üzenetet? Épp egy fontos üzenetet vár a munkatársától vagy a marketingesétől?

Mit tesz ilyenkor?

A legtöbb felhasználó megpróbálja bezárni a futó applikációkat, ha alacsony az okostelefon töltöttsége, de ezzel csak ront a helyzeten. Az Apple és a Google Android szakértői is megerősítették azt az információt, hogy az alkalmazások bezárása ronthat a mobiltelefon üzemidején.

Az IndexWired cikkére hivatkozva próbálta megmagyarázni, hogy miért is ártunk azzal az akkumulátornak, ha megpróbáljuk a számunkra szükségtelen programokat bezárni, hogy így növeljük az okostelefon üzemidejét.

Az Android operációs rendszerben futtatott programok öt állapotot vehetnek fel:

  • nem futó – ez egyértelmű, a telepített app nem használja a rendszert és a telefon erőforrásait.
  • aktív – ilyenkor a program a mobiltelefon képernyőjén látható és a felhasználó használja. Például amikor az SMS küldő programban éppen üzenetet írunk.
  • inaktív – amikor az alkalmazás a képernyőn van, de nem csinálunk vele semmit.
  • háttérben futó – amikor az alkalmazást épp nem használjuk, de az a háttérben működik, bekapcsolva van.
  • felfüggesztett – ilyenkor az app-ot nem használjuk, csak a memóriába van betöltve, valójában nem használ energiaigényes erőforrásokat, csak arra várakozik, hogy ismét előhívjuk.

Az Android rendszer rendelkezik saját memóriakezelő, erőforrás menedzselő szoftverrel, mely bezárja a szükségtelen alkalmazásokat. Ha mi kezdjük el egyenként bezárni őket, a rendszer a számára szükséges programokat újra megpróbálja elindítani, ezzel értékes akkumulátor erőforrást elhasználva.

Hogyan növelhetjük hatékonyan az akkumulátor üzemidejét?

  • Kapcsoljuk ki a helymeghatározó funkciót.
  • Kapcsoljuk ki a mobil internetet és a wifit.
  • Csökkentsük a képernyő fényerejét.
  • Kapcsoljuk ki a szinkronizációt.

Végezetül a legegyszerűbb megoldás arra az esetre, ha tömegesen kell sms-t küldeni és fogadni, ha vásárolunk egy külső akkumulátor egységet. (tovább…)

Share

Motorola. Új fejezet, vagy egy márka halála?

mobiltelefon: motorola logó

Változik a marketing logó

Hivatalos blogjában kommentálta a cég a Motorola márka megszűnésének, rebrendjének hírét.

Hónapok óta foglalkoztatja a Motorola mobiltelefon híveket az a hír, hogy megszűnik kedvenc telefon márkájuk. A korábbi hírek szerint egy marketing kampány keretein belül a Lenovo cég visszavonultatja a márkát és ezentúl csak a Lenovo és a Moto márkanevek szerepelnek majd a reklámokban.

A Motorola blogjában megjelent üzenetben a cégvezetés jelentősen árnyalja a képet. A hivatalos állásfoglalás szerint nem szűnik meg a Motorola Mobility, sőt éppen hogy nagyobb jelentőséget kap a Lenovo cég okostelefonjainak tervezésében, arculatának kialakításában. Kitérnek arra, hogy a Motorola márkajel megmarad, csak dizájnváltáson esett át. Ezentúl piros alapon lesz látható a fehér „M” betű. A Lenovo is elismeri, hogy a mobiltelefon gyártás kezdeteitől a piacon lévő gyártó mára ikonikussá vált, és a megbízhatóság szimbóluma.

A posztból azonban egyértelművé válik, hogy mostantól a „megbízható és kiforrott Lenovo márkát” helyezik előtérben a marketing kampányok során.

A Motorola 1929-ben jelent meg a híradástechnikai termékek piacán. Az informatikai termékeket is gyártó cégből 2011-ben vált ki a Motorola Mobility, a mobiltelefonokat gyártó üzletrész. Valójában ekkor szűnt meg a Motorola Inc. A jelenlegi üzleti modell 2014-től él, amikor a Lenovo megvette a Google-től az okostelefonokat gyártó üzletrészt.

Eredetileg a Motorola Inc. beágyazott számítógép rendszereket, mobil telefonokat és rádió adó-vevőket gyártott. A legtöbb ipari szegmensben továbbra is vezető márkanév marad, melyre alapozva indítja a cég marketing reklám kampányait.

motorola csomagolás - okostelefon

Motorola doboza a reklám logóval.

A jelenleg forgalomban lévő telefonok közül a Moto X Force a cég zászlóshajója, mely egy felsőkategóriás okostelefon. Az európai Druid Turbo 2 nemzetközi változata ez. A kiváló paraméterekkel rendelkező készülék a hanghívások és az SMS küldés területén természetesen első osztályú szolgáltatást nyújt, de a Motorola tökélyre fejlesztette ShaterShield technológiáját, mely birtokában kijelentette, hogy egy törhetetlen mobiltelefont gyártottak. A technológia lényege, hogy az üveglap 5 rétegből áll, melyet fémkeretbe szereltek.

A Lenovo-Motorola készülékei már 2,85 amperes szupergyors töltővel kerülnek forgalomba.

A mobilaréna.hu tesztje az új Moto X készülékről:

Értékelés: Motorola Moto X Force
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 7 pont

(tovább…)

Share
Mobil hírek - Tömeges SMS küldés - kampány © 2016 Frontier Theme
Gombok újra
Gombok félre